Hétvégén feltúrtuk a fagyasztót, hogy a régen hibernált dolgokból ebédet főzzünk. A dátumokat nézve a leghamarabb egy pontyot kellett tápértékké alakítani. Gondolkodtunk, milyen formában adjuk meg halunknak a végtisztességet. „Készítek egy pontyot, jóasszony módra!”-döntött feleségem. A filccel felírt számsorra pillantottam, ami a betárolás időpontját jelölte. Felsejlett egy nagyon kellemes horgászat, ahol ő is megfoghatta élete első pontyát. Amíg ő az ebéd megkomponálásával van elfoglalva, addig én mondatokba foglalom a felidézett emléket. Nekem tetszik ez a munkamegosztás.

Akkor még nem a mozdulatlanságba dermedt fákat láttam, ha kitekintettem az ablakon, hanem a nyár végét még üde zölddel ünneplő platán integetett hívogatón. Szeptembert mutatott a naptár, és egy régi iskolatársam telefonhívása rántott vissza a valóságba.

„Csabikám! Emlékszel, mit ígértem? Hétvégén szeretettel várunk benneteket. Szombaton mesedélután, vasárnap hajnalban pedig irány a halastó!” – vázolta fel a rövid, de annál kecsegtetőbb programot.

Barátom jegyző egy aprócska faluban, ahol nagyon kevesen élnek, de nagyon vonzóvá teszi az a halastórendszer, ami sok helybelinek ad megélhetést. A halastavakon horgászni természetesen szigorúan tilos, egy-két „repi” vendégnek mégis engedélyezik a lehalászást megelőző két hétben. A V.I.P személyek közé a pap, a polgármester, az iskolaigazgató és természetesen a jegyző is felvételt nyert. Barátom rám is kiterjesztette a „védettséget”, így nyugodtan készülhettem egy kis pontyozásra. Mielőtt bárki felhördülne, hogy halastavon nem nagy mutatvány a horgászat, annak már most igazat adok. Valóban nem az, hiszen az ősszel telepített halak, ekkorra már szép 2 kilós pontysihederekké fejlődtek, akik semmi mást nem tesznek, csak zabálnak, hogy minél szebben mutassanak majd az áruházak pultjain. (Bár nem hinném, hogy őket igazából ez a cél vezérelné, legfeljebb én mint „fogyasztó” gondolom így.) Horogra csalni őket nem túl bonyolult feladat, hiszen a horgot még hírből sem ismerik, ellenben nagyon jó tesztalanyok lehetnek a fárasztás begyakorlásához, a különböző szerelékek teszteléséhez, és a finomítások végső határait is segíthetnek lemérni. Száz szónak is egy a vége, egy ilyen meghívást nem illik visszautasítani, és mivel régen látott barátommal is találkozhattam végre, vártam a hétvégét. Mivel pont arra a szombatra esett az egyesületem házi versenye, a szombat délelőttöt nemes vetélkedéssel töltöttem. A könnyű spiccbottal élvezetes volt az etetésre sereglett keszegek szákba terelése, de már akkor is bevillant a másnapi horgászattal kapcsolatos vágyálmom egy-két ködös képe.

Egy versenyen sokszor ennyivel kell beérni

Persze ilyenkor is becsúszhat egy-két szebb hal

„Istenem, ha pontyok is így fognak sorakozni holnap!” A versenyt követő eredményhirdetés, és finom ebéd után gyorsan pakoltam, és indultam is barátomhoz. Feleségem dolgozott, így ő másik irányból közelített, de barátomhoz már egyszerre érkeztünk. A forgatókönyv sokunknak ismerős, aki ritkán látott baráthoz érkezik. Annyi élményről, emlékről és a közben történt fontosabb dolgokról tudunk ilyenkor dumálni, hogy szinte kevés is a hétvége. Barátom nemrég nősült – belépve így a „gyűrűs férgek” táborába –, házat vásárolt, egyszóval úgy néz ki, hosszú időre elkötelezte magát. A falu mellett is, a falu pedig ő mellette. Horgászvérünk azonban nem hagyott nyugodni bennünket, így amíg a lányok az „etetés” romjain próbáltak úrrá lenni, mi terepszemlére indultunk. (Miért van az, hogy a férfiak menekülnek a házi munka elől? Nem értem.) Szakavatott idegenvezetőm volt. Megnéztük a picinyke falu picinyke nevezetességeit, majd a halastó felé vettük az irányt. A töltésre érve meglepődtem. Egy hatalmas, összefüggő egységekből álló tó látványában gyönyörködhettem.

Nem úgy nézett ki, ahogy egy halastavat elképzeltem

Mindenütt pontyok forogtak, szinte pezsgett a felszín. A víz halastó jellegére egyedül az etetőhelyek utaltak, ahol fehér bóják jelölték a terített asztalt. A vizet sok helyütt nádas szegélyezte, középen pedig egy kiterjedt nádsziget takarta el a túlpartot. Rengeteg madár gázolt a sekélyebb részeken. Kecses nagykócsag illegette magát kényesen, szürke gém vigyázta megdermedve a vizet, hogy hirtelen lesújtva csőrébe foghassa az óvatlan prédát. Búbos vöcskök, récék, szárcsák, vízicsibék zajongtak a számukra határtalan birodalomban. Miután kigyönyörködtük magunkat, a lehetséges horgászhelyet kellett feltérképezni. A tó egyik oldala sekélyebb szélvízzel, de nádassal bőven megáldott volt, míg a tőle jobbra elterülő szakasz terméskövekkel kirakott, mélyebb part menti sávot sejtetett. Ezen a szakaszon történik egyébként a lehalászás, így ez jóval könnyebben megközelíthető volt, ráadásul az egyik lejáróval szemben elérhető távolságban egy etető bója billegett a vízen. Nem kellett sokáig győzködni magunkat, hogy ezt válasszuk a másnapra tervezett horgászat helyszínéül.

Ideális terepet szemeltünk ki

Beszélgettünk még egy jót a számunkra kellemes környezetben, majd otthon ágynak dőltünk. A vekkert természetesen beélesítettük, nehogy egy perccel is lecsússzunk a várva-várt hajnalról. Feleségeink nem osztották lelkesedésünket, így abban maradtunk, hogy ők később, „emberibb” időpontban követnek bennünket. Egy férfiembert, ez cseppet sem zavar, sőt! Amíg a lányok távol vannak, feleleveníthetjük diákéveink azon korszakát, amit csak mi értünk meg igazán.

Az álommanó ezen az estén is nehezen jött el, és alighogy megérkezett, barátom már a gőzölgő feketével élesztgetett. A felszerelést már előre bekészítettük, így egy gyors reggelit követően már az előzőleg kinézett helyen rendezkedtünk. Etetőanyagra nem igazán lett volna szükség, de a versenyről megmaradt kaját azért becsúzliztam a bója köré. Barátom egy feedert, én egy matchbotot élesítettem. Mivel ettől pontyosabb vizet el sem lehet képzelni, a szereléket a pontyokhoz igazítottam. Egy Exner Blue Match úszót szereltem, a vastagabb antennájú adapterrel, hogy a nehezebb csalikat is lebegtethesse, és hogy az ólmozással könnyen a fenékhez tudjam szegezni. Az ólmozást két részletben osztottam el. Az úszó szabad terhelhetőségének 70%-át öt nagyobb söréttel mértem ki, a maradék 30 %-ot pedig három kisebb sörétből az előkefül fölé húztam. Arra gondoltam, így több szóba jöhető variáció menet közbeni kipróbálására is lehetőségem lesz. Barátom egy klasszikusnak is mondható gubancgátlós végszerelékkel kezdte a horgászatot. Az kezdő bedobást követően izgatottan vártuk az első kapást. Mindketten a bója közelébe horgásztunk, arra számítva, hogy a halak – mivel közelgett az etetési idő – már itt járőrőznek. Barátom fogta az első halat, egy „méretes” törpeharcsát. Nem akartunk hinni a szemünknek. Az, hogy egy pontyoktól hemzsegő vízen törpillát fogjunk, kész csoda. Hogy több csoda ne várjon ránk, a csontiról áttértünk a főtt búzára. (Tudtuk, hogy a pontyokat is búzával etetik, de még nem sejtettük, hogyan.) A főtt búza is hamarosan gazdára is talált. Gyönyörű, hibátlan pontyocska volt a vendég, akit számos társa követett.

Barátomnak ettől a mozdulattól hamarosan izomláza lett

Nagyon élveztük a horgászatot. Én a horogmérettel kísérleteztem, és az előkét vékonyítottam az ésszerűtlenség határáig, hogy kihasználjam a kivételes tesztelési lehetőséget. Természetesen rengeteg leakadás, szakítás, szákolás előtt lefordult hal lett a kísérletezgetésem eredménye, de úgy gondoltam, inkább itt menjen el, mint egy vadvízi pecán. A matchbotot később letettem, és egy rezgőspiccessel folytattam az örömpecát. Időközben elérkezett az etetés ideje. Egy hatalmas etetőhajó kezdte meg szokásos körútját a tavon, hogy minden egyes bójánál több kilónyi búzát szórjon a halaknak. A motor berregése – pavlovi feltételes reflexként – pontyok számára egyértelműen az etetést jelentette. A hajó feneketlen bendőjéből kizúduló búzát úgy habzsolták, mint a kismalacok. Egy időre – vajon miért? – abbamaradtak a kapások. Az átmeneti szünet azonban csak addig tartott, míg megnyugodott a víz. A búzát csemegekukoricára cseréltük, egy-két csontival megspékelve, hogy a sok búzaszem között feltűnőbb ínyencség látszatát keltsük. A csel bevált, így újabb és újabb zsákmányt ejthettünk. Lassan már kezdtünk fáradni, így a lányok pont időben érkeztek. Boldogan adtuk át helyünket, hogy ők is megízlelhessék a pontyok harciasságát, akik halastói mivoltukat meghazudtolva derekasan küzdöttek. Feleségem is hamarosan megszákolta élete első pontyát. Az öröm, amit ez okozott, máris értelmet adott a dolognak. Megérezte végre, hogy milyen élmény egy komolyabb hallal való találkozás. A negyedik ponty után, már kijelentette, pontyozni jó. „Főleg egy ilyen vízen!” – mondtam mosolyogva. Azért elmondtam neki, hogy a valódi, élővízi peca azért korántsem ilyen, de ha összeakadunk egy jobb hallal, az érzés ugyanez, ha nem százszorosan jobb.

Jól éreztük magunkat

A pontyok gyűltek a haltartóban, a percek pedig megállíthatatlanul peregtek. Sajnos elérkezett az a pillanat, amikor az utolsó, horgászatra szánt perc is eltelt. A haltartót alig bírtuk kiemelni a vízből. A pontyok szinte mind azonos méretűek voltak. Szép, egészséges, jóllakott kis másfél-kétkilós halacskák. Egy-két, konyhai tesztre kiszemelt példányt kivéve visszaengedtük őket a vízbe, hogy amíg el nem jön a nagy lehalászás, gyarapodhassanak. Többségük az áruházak medencéibe fog kerülni, de sokan új otthonra lelhetnek, mivel sok horgászegyesület is innen szerzi be az utánpótlást. Talán egyikükkel még találkozhatok is valahol.

Rendhagyó horgászat volt, annyi szent

Megköszönve a kellemes hétvégét, már ekkor elhatároztuk, jövőre megismételjük a kalandot, amire a lányok azt mondták: „Akkor már mi is korán kelünk!”

Most, ahogy az őszi pontyocska feleségem által, jóasszony módra átlényegült konyhai remekművé, felidézte a langyos őszi hétvégét. Már ezért megérte, s hogy a jóasszonyokról se feledkezzünk meg, mellékeltem a receptet is. Hamarosan itt a tavasz, s vele az új remények, várva várt horgászkalandok. Jó lesz olyan élményeket átélni, amikhez hasonlóra most csak emlékezni tudunk. Egy finom halétel mellett, egy pohárka száraz fehérborral, talán könnyebb átvészelni a hátralévő pár hetet.

Ponty jóasszony módra

Hozzávalók

Egy szép emlék, adott esetben az emlékből megmaradt 80 dkg pontyfilé
Egy jó asszony, aki mindent megbocsát, de legalábbis megfőz
2 fej vöröshagyma
20dkg gomba
1 csokor petrezselyem + 1 csokor virág kedvesünknek, amiért főz nekünk
10 dkg vaj
2dl száraz fehérbor (a maradékot természetesen el kell fogyasztanunk, mert különben kárba vész)
2 dl hal-alaplé
1,5 dl tejszín
őrölt fehér bors
só (mivel ez egy sós ízű „etetőanyag”)

A hozzávalók, különös tekintettel a kép bal felső részén látható butéliára.

A pontyfiléket megsózzuk és kivajazott tepsibe helyezzük. Ráöntjük a bort és a hal-alaplevet. Fedő alatt közepes lángon összepároljuk.

Serpenyőben a maradék vajat felhevítjük, és megfonnyasztjuk benne a finomra vágott hagymát. Hozzáadjuk a szeletekre vágott gombát, sóval, borssal, finomra vágott petrezselyemmel ízesítjük

Erős tűzön lepirítjuk. Felöntjük a hal párolólevével, majd liszttel elkevert tejszínnel besűrítjük, és jól kiforraljuk. Kissé megsózzuk.

Tálaláskor a tányéron elrendezett halszeleteket a gombamártással bevonjuk. Főtt, vajas burgonyával körítjük. Kiemelkedő minőségű száraz fehérborral együtt nagyon jó lesz a ponty, de egy jó siller bor is illik mellé.